A fogszabályozás szerteágazó szakmai kapcsolatai

Egy fogszabályozó fogszakorvos tudása is megköveteli egyéb fogászati szakterületek beavatkozását a terápiába, ugyanakkor viszont a fogszabályozás is fontos szerepet játszik különböző más fogászati betegségek kezelésének elősegítésében. Egy kiskorú, valamint fiatal felnőtt kezelése esetén a fogszabályzó kezelés célja a tökéletes harapás, a teljes arc harmónia megteremtésére. Ellenben felnőtt páciensek esetén előfordul, hogy a hosszú ideje fent álló egy vagy több fog hiányt, amit implantátummal szeretnénk pótolni, a bedőlő fogak miatt nem lehetséges, így fogszabályzó készülékkel segítenek megfelelő mennyiségű helyet biztosítani a pótláshoz.

Általánosságban elmondható, hogy a harapási anomáliák amellett, hogy esztétikai és funkcióbeli rendellenességeket eredményezhetnek, magával hordják a fogágybetegség, a fogszuvasodás, az állkapocsízületi betegség, a beszédzavar illetve a pszichés zavarok kockázatait is. Emiatt a fogorvosi szakterületek, a parodontológia, a szájsebészet, a gyermekfogászat, a konzerváló fogászat, a fogpótlástan illetve az implantológia együttműködése fontos feladat a beteg magas minőségű ellátásának biztosításában.
A fogíny- és fogággyulladás legfőbb oka a folyamatosan képződő, fogak felszínét borító és azokon megtapadó dentális plakk (lepedék). A dentális plakk különböző mértékű gyulladást vált ki.

A megfelelő szájhigiénia, azaz naponta többszöri mechanikai tisztítás tartja gyulladásmentes állapotban a fogágyat. A szabálytalanul fejlődő, torlódott fogazat megnehezíti a fogtisztítást, megnöveli a lepedék mennyiségét, nagyobb lesz az anaerob patogén baktériumok aránya, így károsítja az egészséges fogágyat, illetve növeli az egyes fogakat érő megterhelést. E mellett a lepedék, így a baktériumok folyamatos jelenléte fogszuvasodást és abból kialakuló gyulladásos folyamatokat eredményez. Ezért nagyon fontos időbe észlelni a harapási illetve fogazati eltéréseket és fogszabályozással kezelni azokat.

Egyes esetekben a sikeres fogszabályozó kezelés elérése érdekében, a fogszabályozó szakorvos konzervatív terápiája mellett, szájsebészeti beavatkozásra is szükség van. Ilyenkor leggyakrabban fogeltávolításra vagy lágyrész-korrekcióra kerül sor, de súlyos állcsont anomáliák esetén felnőtt korban az állcsontműtét indokolt.

Ezzel az ismertetővel szerettem volna hangsúlyozni a csapatmunka fontosságát a fogszabályozó szakorvos és egyéb szakirányok között a kezelés tervezése és kivitelezése során.

Megosztás:

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

fogaszat

Rendelő elérhetőségeink

AAA Klinikák Dent Kft.
FOGÁSZATI ÜGYELET
1094 Budapest, IX. ker.
Ferencváros
Tűzoltó utca 70. fszt.
06 (20)  485 32 84
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ügyeletes fogorvosi rendelő Budapest
Fogászati ügyelet, sürgösségi (akut) ellátás - fogfájás

 

Csodalámpa

      Eddig a következő álmokat valósitottuk meg:

fogorvosi rendelő

Fogászat Budapesten, 9 kerület